Kínai figura

„Messze, keleten tudtuk, hogy van egy birodalom, honnan csodás és titokzatos dolgok származnak melyekért emberek képesek életük minden kincsét feláldozni. Józan eszüket vesztve rohanni az ismeretlenbe megismerni azt, mit csak sejteni lehet. Uralmuk alá hajtani mindazt mitől remélik saját porhüvelyük halhatatlanságát, hatalmuk végtelen kiterjesztését. Isteneik kegyének abszolút elismerését. Legalábbis az emberek ezt hitték mindig is mikor a csodás keletről szóló meséket hallgatták miket a törpe kereskedő karavánok, vándor ogre zsoldosok meséltek, vagy őrült káoszhívők végső megkínzott agóniájuk feltártak az inkvizíció rettegett kínkamráiban.
Altdorf, 2357.”

"…A mágia szele megváltozott. Ez érződött mindenben mi körülvette, ha körbenézett és tekintetével a világot pásztázta. Nem északról fújt, se nem az átkozott déli irányból, vagy nyugatról a tenger felől, hanem keletről. Ha északról jött, tudta vér fogja áztatni a földet, haldoklók sikolyainak áradatát korbácsolva, hajtva, űzve maga alatt. Ha délről jött, mindig valami ősi, mélységes bömböléssel támadt a gyámoltalan elmékre. Vádlón tekintett mindenre mi élő saját nyughatatlan lelkeitől terhesen. Nyugatról bánat és fájdalom támadt a szívben, ha érezte a szél hideg érintését elméjén. Szomorúságot hozott magával, dühösen görgetve maga előtt a régi idők dicsőségének fényét. De keletről támadt most és amit érzett más volt. Kíváncsian forgott, örvénylett elméje körül, be-be kukkantva a nyitott ablakokon, pördülve körbenézett és még mielőtt észrevették volna már tovább is illant. Azonban a kíváncsiság mögött érezni lehet a lappangó erőt, mely célját keresve kitörésre vár és mindent elsöpör mi útjába fog kerülni. Érezte, valami van keleten, valami történik Mourn hegyein túl. Talán Nagash lenne, ki ismét megforgatja a mágia nagy szélkerekét?..."

Valahol Azgorh pusztáinak nyugati felén, közel a Halál hágóhoz.

- Főnök, Főnök, it’ vannak, jőnek ott’an ni!
- Jo, remmek mészárlásh lessz itten! Hehe! – recsegett az ork törzsfőnök hangja a fák közti sötétben.
WAAAAAAGGHHHHHH!!! Hangzott az erdő fái közül és a karaván 5 szekere, 30 lovasával együtt üvöltve rohamozó orkok gyűrűjében találták magukat. Az éj sötétjében vörösen izzó szempárok össztüzében a védők gondolatai közé villámként csapott a felismerés, útjuk itt véget ért.
Xiang a középső szekér mellett lovagolt mikor az orkok rájuk támadtak. Mesterei és a varázslók is óva intették az úttól, de ő hajthatatlan volt. Mennie kellett. El kellett vinnie a ládát Mourn hegyein átkelve, a Halott vidéken túlra. 500 harcosával és 20 szekérnyi karavánjával erősnek hitte magát induláskor, de a hegyek lábához elérve egyre kevésbé érezte magát annak. Emberei a hegyek közt élő népek, és lények sorozatos támadásaitól sorba hullottak. A túlélők egyre erőtlenebbül tudták útjukat folytatni. Mégis elérték a hegyek nyugati oldalát és szemük előtt feltárult a föld, melyet a legendák és mesék szörnyei népesítettek be, őrült mágusokkal, elfajzott lények hordáival, démonok magányos iszonyatával. A Halott vidék pusztaságában a túlélők maroknyi csapata emberfeletti küzdelem árán tudott átkelni. A Fekete erődöt elkerülve Azgorh pusztáin vágtak keresztül. Céljuk a Halál hágó volt. Ha más nem, idáig biztosan tudták az utat, de onnan tovább már minden bizonytalan, homályos volt. Elérik e valaha dédapja által mesélt nyugati birodalom határmenti területeit? Mesélt valami vöröses folyóról mely véres kígyózó sebet vágott a tájban a Halál hágó kapujától egy sötét vizű öbölig egy törpe romváros mellett elhaladva.
Az ork felé rohant, állati üvöltésétől alig hallotta a kialakult csatazajt. Hirtelen lova felágaskodott és oldalra repült vele együtt. Bal combjából sugárban ömlött a vér, egy rozsdás életlen durva lándzsa hegye állt ki belőle. Fátyolos tekintetét jobbra fordította kábán. Az ork nem foglalkozott vele, a ló fejének és nyakának esett méretes handzsárral kezében. Szegény állat gondolta, nem ezt a sorsot érdemelte. Mint ahogy ő sem, pedig hitte, hogy mást rendeltek neki az égiek. A Kék hold szülötte volt. Fázott, talán az idő, talán a szél gondolta amíg a világ sötétbe borult körülötte lassan, a lovát marcangoló orkok röfögő, csámcsogó állati hangjaitól kísérve.

Cathay, császári palota hetekkel később.

- Császárom, szomorú tisztem jelenteni fenségednek, hogy 4. Fiad felől lassan 1 hónapja nem érkezett hír. Úgy véljük, hogy nem sikerült neki átkelnie a Halott vidéken elérve a Nyugati ég hegyeit. Mi a parancsod?
- Hívd össze a mágusok tanácsát!
- Igenis, Nagyúr!

A császári tanácsterem magas falai között egyetlen gömb köré gyűltek össze. Hajlott hátú vének, daliás ifjak, némán előre bámulók és dühödten az égre meredők. Mind tudták, hogy Xiang vállalkozása kockázatos lesz, de lelkük mélyén hitték, hogy sikerülni fog. Sikerülnie kellett, hisz ez volt az első lépés. A császár merev arccal bámult a gömbbe, majd halkan megszólalt:
- Ha mi nem tudjuk elintézni a dolgot, és nem is tudunk magunk közül küldeni senkit aki eséllyel tudja megoldani a dolgot, akkor béreljünk fel a barbár nyugatról valakit aki képes és hajlandó erre! Állatok közé küldj állatokat. Küldjetek üzenetet nekik. Találják meg a ládát, és vigyék el Hozzá! Kerül amibe kerül.